Ma találkoztam Marcival. Zsófi és Flóra rosszalló pillantásai ellenére. Májki bízik bennem és én is bíztam magamban. Annyira punnyadt volt a hangulat, hogy az hihetetlen! Én beszéltem ő meg rohadtul nem is figyelt rám. Vagy talán még figyelt is, csak engem nem érdekelt. Aztán befogtam -5 perces csend-. Ilyenkor jövök rá, hogy úristen! És még ő akart lerázni.

Készül a torta huginak, a levegőt harapom a piskóta ízét keresve. Nem ugyanaz, viszont csak Péntek este lehet belőle majd csenni, enni.
Eljutottam arra a szintre, mikor rosszul érzem magam smink nélkül. Nem gondoltam volna, hogy mondok majd ilyet. Nyolcadikban meg voltam róla győződve, hogy nem fogom magam festeni még akkor se, ha ráncos leszek. Most meg? Még 16 se vagyok!
Holnap akartam egyedül lenni. Nem értenéd, bolygóállás.

Penna, lecke.

Új ruhám

Hazafelé sétálok a patak melllett. A nap sugarai festik vörösre a látképet. Ecsettel... Gondolom tovább a semmit. Miért ilyen kontúrosak a vonalak? A formák, a levelek?

Egyesével szedegetem fel őket a földről és csokorba gyűjtöm a szebbeket. Óvatosan, nehogy valamelyik elszakadjon vagy a szárazabbak elmorzsolódjanak. Már csak néhány méter a házunk. Fel a lépcsőn, még babrálok a kulccsal aztán ledobom a táskám a kanapéra. Előveszem a "Felfedezések könyvét" amit a legvastagabb lexikonok között tartanak számon. A legvégére lapozok. Kit érdekel ilyenkor Cuvie? Mikor a kezemben tartom az egész színskálát! A faleveleket becsúsztatom a lapok közé, benyomom a rádiót. Pampampam-tü-tü-tü. És ritmusra nyálazom a cérnát, az új ruhámhoz. Képzeletben már hordom, aki látja mind ámul és mosolyogva lépked tovább az utcán.

A legjobb kelmék kellenek, de még a fele sincs meg. Csak felhők, narancsos csoki, örömkönnyek, patadobogás, tintapacák és pillangópor.

cikkem, ami remélem megjelenik a suliújságban. Szovátáról

Egy vadalmafa árnyékában pihenünk meg a fárasztó buszút után, még túra előtt. Az osztrákok persze felrohantak a büdösforráshoz, hogy az ásványvizeinket kiöntve, záptojásszagú kulacsokat kapjunk vissza. De már nem dőlünk be a trükknek, először megszagoljuk mielőtt belekortyolnánk.
A víznél csak az iszappakolás undorítóbb, Kismalacokként kenjük be a kezeinket és a lábunkat a trutyival, hogy utána babapopsi legyen a bőrünk.
Próbálom folyamatosan írni, mi történik, de alig van időm és az ilyen ötperces szünetekben próbálok egyszerre aludni és jegyzetelni...
Remeg a kezemben a töltőtoll és a tintapacák is reszketnek a papíron, mikor kinyitom a szemem. Az mp3mam lapján látom a bogáncsok tükörképét. Olyan, mint egy pasztellkrétás rajz. És minden egyes szívdobbanásnál berezonál a kép.

bevittem a skittlest a csajoknak
amit Romániából hoztam,
még az öltözőben kibontottam,
de szétszakadt és az egész kiszóródott földre
azt hittem kárba veszett az egész
                  ...gondolat...
de végül megettük a földről az egészet.

Reggel tesivel kezdtünk, és futottunk.
A patak vizén visszatükröződött a fény...
és olyan gyönyörű volt a táj,
hogy csak akkor tűnt fel, hogy vérzik a torkom
mikor megálltam a célnál.

Hazafelé vettem észre,
hogy minden kezd őszülni
és csak úgy piroslanak a fák tetejei
(kivéve az akácot, ahol meghúztam magam)
...olyanok, mint a nyár végi naplemente utolsó sugarai...



Találtam egy olyan levelet,
amelyiknek az egyik oldala már foltokban sárga
a másik fele viszont teljesen zöld,
valamiért nagyon tetszik.
Majd megkérünk valakit,
hogy magyarázzon bele dolgokat,
mért pont ez.

Kattog a fekete falióra,
számolja a másodperceket nekem,
hogy legyen időm elveszteni mindent.
A pénztárcám is, persze, jellemző.

Tudom, hogy hogy nézek néha.
Olyan lenézően, mintha igazán komolyan gondolnám,
hogy bolondok vagytok, pedig nem.
De ha azok vagytok se baj,
csak tartsatok ki mellettem és ha valamit ígértek,
akkor ne én legyek a cudar,
hogy elszomorodom és dühös leszek,
ha ott hagytok helyzetben, hogy akkor, oldjam meg egyedül.

szováta. iszap.

itt jártak

Peti nem akar velem találkozni, mint barát.
Nem annyira értem...miért nem?




Marci mostanában beszél hozzám fbn.
Furcsa, vajon tényleg érdekli mi van velem?
Vagy próbálja feldobni az unalmas hétköznapjaim,
hogy aztán megint elmondhassa nekem,
hogy kurvasok szabadidőm van,
barátok hiányában, akik eljönnének velem.




Most meg itt pattog ez is nekem. Zsolt... >.<
Kérlek segíts.
sbody? anybody? nobody?

kórkép

Szovátán összeszedtem egy kis ételmérgezést,
de a vonaton hazafelé már teljesen jól voltam.

5:40 körül érkeztünk Délibe.

Flóra végighányta majdnem az egész utat,
de itt már kevésbé volt zöld.



Olyan 9 fele betoltam két sajtos-mikrós kenyeret.

11 felé ettem egy túró rudit, kívül mogyoródarabokkal.

Aztán ebédre krémleves...




Olyan 8-10 ig folyamatosan viszontláttam őket.
-Kíváncsiak voltak a szobámra.-

11 körül meg már csak gyomorsav.

[épp ettél?]

A csoportterápia közepén állok. Próbálok belesüppedni a zöld-sárga sálamba, de hallom, hogy Lilla röhög és ez kizökkent. Mi is az a szó?
A könnyes szemeken megtörik az aragonit és megkövesedik az arcokon.

A csigadomb lábánál fekszek, csukott szemmel képzelem tovább a számokat a fejemben. Nem mondhatok róla többet, sajnálom.
A vadalmafa árnyékot ad. Néhány gaz beleáll a hátamba. Remeg a kezemben a töltőtoll és a tintapacák is reszketnek a papíron, mikor kinyitom a szemem.
Az mp3mam elsötétült lapján látom a bogáncsok tükörképét. Olyan, mint egy pasztellkrétás rajz. És minden egyes szívdobbanásnál berezonál a kép.

személyes képmás

Innom kellett hozzá, hogy egyáltalán egy mondatot is letudjak írni, mert- most nem magyarázkodom-, egyszerűen annyit kéne mondanom, hogy megunná a hangom a billentyűzet kattogását...

-kiderült milyenek vagyunk-