Kattog a fekete falióra,
számolja a másodperceket nekem,
hogy legyen időm elveszteni mindent.
A pénztárcám is, persze, jellemző.

Tudom, hogy hogy nézek néha.
Olyan lenézően, mintha igazán komolyan gondolnám,
hogy bolondok vagytok, pedig nem.
De ha azok vagytok se baj,
csak tartsatok ki mellettem és ha valamit ígértek,
akkor ne én legyek a cudar,
hogy elszomorodom és dühös leszek,
ha ott hagytok helyzetben, hogy akkor, oldjam meg egyedül.