lámpa

Nem takargatnak. Dísznek tartanak. A giccses görög vázák mellett én
ékesítem a szobát. Csúnya egy szoba, az ám! De Én egy kicsit feldobom,
talán. A sarokban állok, velem majdnem szemben az ablak. Az aranyozott
karnison zöld, bársonyfüggöny sötétíti a szobát, éjjel-nappal. A szoba
közepén hatalmas francia ágy, vörösre festett, kovácsoltvas lábakkal
és kerettel...néha úgy elfeküdnék benne! Vagyis, igen, azt hiszem így
hívják, a vízszintes testhelyzetet. Egyszer úgy kipróbálnám! Van még
két ormótlan polcos szekrény fenyőfából, szintén pirosra festve. A
legalsó polctól a legfelsőig televan zsúfolva mindenféle szeméttel.
Yoghurtos pohár gyüjtemény, kindercsoki, használt budipapír
karácsonyfa, vagy négy, különböző tranzisztoros rádió, még a háborúból
kitüntetések és érdemjegyek, még néhány kidobott ócskavas a
századfordulóból. Megannyi fénykép, emlék. De már jön is! -Érzem a
szagát-
Becsoszog az sztks gyógypapucsában, a háta görnyedt, de a szokásos
citromba harapott fej helyett most mosoly ül az arcán. Fogja és
elkezdi kidobálni a szekrényből a mozsarakat meg a cigarettás
dobozokat és konzerveket.
Szép lassan kiürül a szoba, elhúzza a függönyt. Mintha sokkal
fiatalabb lenne magánál. Vagy mintha nem is ő lenne. Talán a lánya?