tótágas

Még fejenállás közben is dúdolja Kelly Clarkson új albumát -amit,
mellesleg én mutattam neki-. A lábaival veri hozzá a tam-tamot az
égen, hogy bele is dörög. Kócos, szőke haja összekeveredik a gazos
fűvel. A felhőket, figyelem, pedig a stopperral kéne szemeznem, hogy
pontosan állapítsam meg, meddig bírja Nono fejjel lefelé. Egészen
beborult, és kezd sötétedni is, igazán indulhatnánk már! Végigmérem
ezt az életvidám nyolcadikost, akinek határozott elképzelései vannak a
világról és mindig másképp látja a dolgokat, mint az átlag, most is.
Bárki láthatja. Fárad, és a lábai kezdik abbahagyni a csámpázást, hogy
könnyebb legyen egyensúlyozni odafenn/odalenn. Majd lassan megáll,
leereszkedik guggolótámaszba, egy tinédzsertől, -aki épp most nőtt 20
centit- elég szokatlan módon- kóvályogva áll fel, rákvörös fejjel.
Arcán nevetséges grimasszal.
- Naaa, mennyi?
-3 perc 14 másodperc.- Mondom határozottan, mintha nem épp akkor
találtam volna ki a számokat, ugyanis nem tudom kezelni az új
telefonomon még a rádiót se.
-Most te jössz!- Mondja miközben belebök a csontos ujjaival a bordáim közé.
-Áú!
Elfintorodom, és nehézkesen ugyan, de kinyomom bi- és tricepszből meg
homlokizomból, hogy Nono vadalma vigyora szomorúnak hasson. Közben
eleredt az eső én pedig érzem a nedves fű illatát.